|
2007-05-20 16:42:31, vasárnap
|
| |
| |
Kósa Lajos kongresszusi beszédének szó szerinti leirata
2007. május 20. 13:41
Tisztelt Elnök úr, kedves Kongresszus, kedves Küldöttek!
Mindenkit nagy szeretettel köszöntök. Azzal, hogy Schmitt Pál tegnap
elmondta, hogy az Európai Parlamentben szeretne több időt tölteni és arra a
munkára koncentrál és ezért nem indul alelnökként, egy picit átalakította a
választásnak a tétjét; és annyiban megkönnyítette az én dolgomat, hogy
lehetővé tette,
hogy ne azt a beszédet mondjam el, amit gondoltam akkor, amikor a kérdés az
volt,
hogy ki legyen alelnök, hanem egy kicsit másról, egy kicsit kevésbé a napi
problémákról gondolkodjunk együtt.
Tisztelt Kongresszus!
Úgyhogy ez egy másik beszéd, mint amit eredetileg szántam, de számomra ez a
sokkal fontosabb.
Azzal kezdem, hogy ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy Magyarország
nagyon-nagyon
mély válságban van.
Nemcsak szociális válságban.
Nemcsak gazdasági válságban, vagy költségvetési válságban, nemcsak
demográfiai válságban van,
hanem szembe kell néznünk azzal a ténnyel - figyelve arra a görög
közmondásra ne a tükröt átkozd,
ha a képed ferde - hogy egyszerűen a 17 évvel ezelőtti nagy vállalásunk, a
rendszerváltás az kudarcot vallott.
Nem sikerült.
Azért nem sikerült, mert emlékeztettek rá, a rendszerváltás legfontosabb
gondolata mégiscsak az volt,
hogy hagyjuk magunk mögött ezt az egész kádárista-szocialista rezsimet.
Mindenestől. És nem lehet, mert ma nem tudjuk eltagadni, nem tudjuk
eltagadni.
Kornis Mihály már egy önbevallós írásában maga mondja: nézzünk szembe a
tényekkel,
egy posztkádári rendszerben élünk.
Eljött az, amire Kádár vágyakozott, ez amiben élünk, ez maga a szocialista
demokrácia.
Nem polgári ez a demokrácia, hanem szocialista.
Itt vagyunk benne, ebben élünk, még mi is hordtuk hozzá a téglát.
Akárki is volt, aki sírrablóként a Kádár sírját kirabolta, mégiscsak a
szimbólumok világában ma már elmondható, Kádár János sincs a sírjában.
Nincsen eltemetve, itt van közöttünk, nem tudjuk hol.
De itt van a mindennapjainkban.
Szép szimbólum és egyúttal tragikus is.
Mert jó lenne, hogyha ezt az egész kádárista miskulanciát véglegesen magunk
mögött hagyhatnánk.
Tehát amikor önmagunkról, a rendszerváltásról gondolkozunk, arról is kell
gondolkodnunk,
hogy mi vezetett ide, és miben ragadható meg az, amikor azt mondjuk, hogy ma
igazából egy posztkádári Magyarországon élünk.
Először is mindenki emlékezhet rá, a kádárizmus a "múltat végképp eltörölni"
jegyében mindent igyekezett lerombolni, minden értéket, minden
deheroizálásra hajlamos volt, és mindent relativizált.
Nem voltak soha világos kapaszkodópontjaink.
És ma is ez folyik.
Van-e ebben az országban olyan közös értékünk amire még úgy tudunk
tekinteni, hogy abba még senki sem mert belerúgni?
Vagy csak egy kicsit?
Egyáltalán nincs már ilyen.
Mindenbe bele van rúgva, minden relativizálva van, a Parlamentben -
emlékezzünk vissza - az első 56-os megemlékezéskor már elhangzottak a
beszédekben olyan elemek, amik arra utaltak, hogy a front mindkét oldalán
álltak emberek, bocsássunk meg egymásnak.
És eljutottunk oda, a Terror Háza megnyitása kapcsán, hogy a diktatúra
emberei megbocsátottak az áldozataiknak. Óriási.
És innentől érezzük azt, hogy minden fogódzót elvesztettünk.
Ma teljesen világos, hogy ugyanaz a tökéletes államcsőd van az országban,
amit egyébként
a kádárizmus már egyszer előidézett. Sőt a csőd előidézői is személyükben is
azonosak szinte,
emlékezzünk vissza, a Gorenje akció megszervezője, amint rommá döntötte a
magyar költségvetést
a nyolcvanas évek végén, ő miniszterelnök lett és megcsinálta még egyszer
ugyanezt velünk,
mi választottuk oda.
Megcsinálta azt, hogy teljesen tönkretette és rommá rombolta az ostobasággal
a magyar költségvetést.
Itt van a posztkádárizmus.
Annyiban ráadásul leninista is ez a posztkádárizmus, hogy szintén az állam
elhalásán dolgozik,
csak most nem a lassú elhalás stratégiát folytatják, hanem a gyors
szétrohasztás stratégiáját,
mindenki tapasztalhatja, amikor az állammal szembekerül.
Mi van helyette?
A késő Kádár-kor rossz szocialista fogyasztói társadalma, egyél, igyál,
langyos a sör, olcsó a virsli,
NDK a Trabant.
Csak most nem NDK a Trabant, de ne gondoljuk már azt, hogy most mi a
minőséget fogyasztjuk.
Ugyanott tartunk, ahol 89-ben, ahogy a vicc is mondja.
Mert mit mondott 89-ben egy átlagmagyar?
De jó lenne, ha lenne egy 2-es Golfom meg hatvanezer lenne a fizetésem.
Elérte.
Van egy 2-es Golfja és hatvanezer forint a fizetése.
Semmire nem ment vele.
Emlékeztek rá?
Abszolút kádárista vonás: félni kell a rendőrségtől.
A rendőrség nem értünk van, ellenünk.
Emlékeztek a viccre: elvtárs, nem ellened jöttünk, érted.
Most is ugyanitt tartunk.
És ahogy lehetett tudni azt is, hogy a Kádár-korban dühöngött a kontárság, a
hozzá nem értés,
ha megkaparjuk a napi eseményeket és belegondolunk - csak egy nagyon rövid
gondolat,
figyeljetek - mit tudhat az a rendőr a biztonságról, a technikáról, a
bankokról, a munkájáról,
aki nincs azzal tisztában, hogy egy bankban nem lehet benyúlni csak úgy,
helyszínelés közben
sem a kasszába, mert a kamera rögzíti?
Hát milyen rendőr az ilyen, őszintén?
Vagy arra számított, hogy majd rákeni az ott a földön heverő lelőtt
bankrablóra, hogy biztos az vitte el a pénzt?
Vagy nem tudta azt, hogy egy bankrablás után esetleg a bankban megszámolják
a pénzt,
hogy mégis mennyi maradt.
Nem pusztán tehát az a felháborító, hogy ma már azt mondjuk egymás között,
hogy nyugodtan itt hagyhatod a cuccodat, mert nincsenek itt rendőrök, itt
fog maradni.
Hanem nézzünk mögé.
Milyen szakértelemmel bírnak ezek az emberek?
De nemcsak ők.
A kontárság abszolút a kádári kontárság továbbéledése.
Nem értesz valamihez, azonnal legyél miniszter.
Simán.
Botrány botrány hátán.
Látjuk, ugyanúgy tombol a tökéletes felelőtlenség és következmény
nélküliség.
Nem is kell már felsorolásszerűen idézni:
érettségi botrány - következmény semmi, pénzjutalmat kaptak a felelősök,
kódbiztos számítógép: semmi következmény,
Kulcsár-ügy: köszöni szépen, mindenki jól van,
augusztus 20-i tömegkatasztrófa: semmi probléma nincsen.
Gergényit még ki is tüntettük, amikor belelövetett a tömegbe.
Autópálya-építés: hogy nálunk épül a világ legdrágább autópályája: mit tesz
az nekünk?
Az, hogy az államcsődben a főfelelősök ugyanúgy viszik tovább a tárcájukat,
minthogyha mi sem történt volna.
Móri ügy: nyilvánvaló, hogy elítéltek egy olyan embert, aki nem követte el a
bűncselekményt,
a következők: nem hibázott a rendőrség, ügyészség, bíróság.
Talán az egyetlenegy, az hibázott, akit elítéltek, bár ő tudjuk, nem követte
el,
de már olyan hang is hallatszik, de úgyis megérdemelte.
Nagyszerű.
Nagyszerű.
És nézzük csak meg, éppúgy az abszurditás tombol az országban, mint a késő
Kádár-korban,
csak ez már egy posztkádári, egy kicsit módosult kor.
Ha belegondolunk abba, hogy mi minden történhet velünk, amivel minden nap
szembe kell néznünk,
mert a sarki fűszeresnél milliméterekben megmérik a távolságot a tojáspult
és a tejtermék-pult között,
ja hogy ezer tonnaszámra jön be a mérgezett élelmiszer Magyarországra, az
nem probléma.
Azzal nincsen baj.
Magyarországon olyan szabály van, hogy egy játszóteret nem újíthat fel egy
sörgyár.
A Kendermag Egyesület tüntethet a kábítószer-fogyasztásért játszótéren, de
sörgyár az nem újíthatja fel.
Az, hogy az állam fittyet hány a kötelezettségeinek, már észre sem vesszük.
Az, hogy törvénytelen volt a regisztrációs adó és vissza kéne fizetni, nem
fizetik vissza,
mert olyan eljárást követnek, amiben nem lehet az embernek jogosan
visszakapni azt, ami jár,
már szinte fel se tűnik senkinek.
És ez az abszurditás kíséri az életünket, nem véletlen, hogy mindnyájan azt
mondjuk,
hogy ez egy operett-ország igazából, egy igazi, kibontakozott, virulens
szocialista demokrácia.
És ennek abszolút tragikus oldalai is vannak, ma olyan mértékben befagyott a
társadalom mobilitása,
hogy hovatovább egy óvodába is komoly kapcsolatok kellenek, hogy felvegyék
az embert.
Arról nem beszélve, hogyha valaki egészségügyi szolgáltatásra szorul a
szerencsétlen
- nem tudom, észrevették-e - már maga a szocialistákhoz közelálló értelmiség
is abszolút nyugodtan,
nyíltan mondja a különböző kommunikációs csatornákon, hogy persze én is
azonnal megnéztem,
hogy hogy tudnék én is a várólistán előrekerülni.
Régen is így volt, most már akkor nemcsak paraszolvencia van, hanem
várólista is.
Az életegyenlőség, az életesélyek, az esélyegyenlőség csak szövegekben van
meg, mint ahogy emlékeztek
a Kádár-korban, mert szövegben meg volt minden, csak éppen semmi nem
teljesült úgy.
És ami a legtragikusabb, épp az a hatalomgyakorlás módja, mint a késő
Kádár-korban,
csak most egy ilyen szocialista demokrácia keretei között.
Csak ellenségképben gondolkodunk, semmi másban, mert ez biztosítja a
hatalmunkat.
A totális megtévesztés országában élünk.
Ahol nyilvánvalóan a megtévesztés és a hazugság a legjobb eszköz a hatalom
megszerzésére és a megtartására. Minden normális demokrácia kivetné az ilyen
erőket.
Nálunk ez abszolút normális, elfogadott, nem is csodálkozunk rajta.
Hovatovább az szégyellje magát, aki még mindig arra utal,
hogy a miniszterelnök miket mondott az őszödi beszédében.
Van egy előremenekülés, amit a Kádár-kor késői szakaszában, emlékeztek rá:
reform, reform, reform, reform.
Már mindenki tudta, hogy sehova nem vezetnek a reformok, még akkor is
állandóan a reform-értelmiség hajtotta azt, amit már nem lett volna szabad
hajtani.
És abszolút igaz az országra, az ami a Kádár-korban végig igaz volt,
mindenki tudja, ti is tudjátok,
mi is tudjuk, olyan szabályaink vannak, amit nem lehet betartani.
Nem baj, mert békén hagyunk, de ha nem tetszik a képed,
akkor jön az APEH, a rendőrség, a különböző hatóságok és elővesznek.
Vagy jön a vagyonvizsgálat, ha nem tetszik az arcod.
Túl sokat mosolyogsz.
Mint ahogy az átlagrendőrnél is tudják, ha akkor, ki tudja, amikor a
rendőrnek nincs igaza,
akkor azt mondja, hogy na jó napot kívánok, akkor lássuk a
pót-izzókészletet.
Mert valamit mindig lehet találni.
Azt már senki nem vizsgálja, hogy a pót-izzó ostobaság.
A sofőrök 90 %-a nem tud cserélni izzót az autójában, az autók egy részében
meg nem is szabad.
Mert csak szakszervízben lehet.
De pót-izzókészletet le lehet rajtunk verni.
Abszolút ez a hatalomgyakorlás módja, ez egy virulens posztkádári korszak,
a létező szocializmus itt van közöttünk.
És ez az, amit a tükörben látunk, ha belenézünk.
És erre mondom én azt, hogy nézzünk bele a tükörbe és fontoljuk meg, hogy
mit kell csinálnunk.
Mert teljesen világos, nem lehet más célkitűzésünk, minthogy végleg haladjuk
meg a kádárizmust mindenestől. Vigyük vissza Kádárt oda, ahova való, a
temetőbe, mindenestől, eszméstől, emberestől, mindenestől.
Ahhoz, hogy ezt megtegyük, néhány dolgot rögzítenünk kell.
Hiszünk a magántulajdonban.
De ha a magántulajdon működésének a problémáiról beszélünk, akkor nem
magántulajdonos-ellenesek
vagyunk, vagy magántulajdon-ellenesek, hanem merünk beszélni arról, hogy mi
a saját problémánk.
Hiszünk a köztulajdonban.
Nem etapisták vagyunk, de tudjuk, hogy a köztulajdonnak nagyon-nagyon fontos
szerepe lehet.
Hiszünk abban, hogy a tőke tulajdonosok és a tőkebefektetők egyenlő
bánásmódot kapjanak,
de tudomásul kell venni, hogy Magyarország a magyaroké és itt mi vagyunk
hazai pályán.
És senki nem vetheti a szemünkre, ha ezt érvényesítjük a
gazdaságpolitikában.
Hiszünk és merünk élni a felelősséggel, a politikusok felelősségével,
tudjuk, hogy az állampolgárok felelőssége is miben áll és tudjuk, hogy van
közösségi felelősség.
És nem akarunk ezen átlépni.
Hiszünk a saját államunkban.
Nem államellenesek vagyunk, nem az állam mindenhatóságában hiszünk, hanem
abban,
hogy egy jól szervezett állam segítheti a közösségeink életét.
És ennek az államnak a legfontosabb feladata a közjó előmozdítása.
A közjó előmozdítása.
Nem a magánjó előmozdítása.
És végül, elsősorban hiszünk a demokráciában, éppúgy hisszük, mint 1990-ben
hittünk,
most is hiszünk benne, nem a mostani szocialista demokráciában hiszünk.
Hiszünk abban, hogy az egyetlen elővivő út, az, hogy Bibói értelemben
legyünk demokraták,
nem kell félnünk a saját országunkban, a saját államunktól, a saját
kormányunktól, a saját rendőrségünktől,
mert úgy nem lehet élni egy országban, hogy a saját otthonomban félek és
rettegek, folyton folyvást.
És hiszünk abban is, hogy nevén kell neveznünk a dolgokat.
Ugyanis ha valaki a kormányt vagy a Parlamentet bírálja, nem a demokrácia
ellensége.
Ha valaki az Európai Uniót bírálja, nem EU-ellenes, hanem lát problémákat,
amin szeretne javítani.
Ha valaki az Egyesült Államok külpolitikáját bírálja, az nem eleve
Amerika-ellenes.
Mint ahogy ha valaki a multinacionális vállalatokkal kapcsolatos
problémákról beszél, akkor nem eleve magántulajdon-ellenes.
Vagy ha nem hisz a vállalatok sikerességében.
Mint ahogy lehet bírálni, igenis nem szabad elfogadni, hogyha valaki
bármilyen bíráló szót mond mondjuk egy Mazsihisz állítására, akkor az
antiszemita színben tűnjön fel.
Mert nem vagyunk antiszemiták, de ez nem jelenti azt, hogy mindennel egyet
kell értenünk.
Éppen ezért hogy mi a teendő, világos és egyszerű szerintem, egy igazi
szabadelvű programot
kell megfogalmaznunk.
Nem fog mindenkinek tetszeni, de egy demokráciában sosem lehet mindenkinek
tetszeni,
le kell számolnunk az illúzióinkkal és bele kell nézni a tükrünkbe,
mert lássuk be, a II. világháború óta azon dolgozik az ország, hogy
utolérje, sőt meghaladja a fejlett nyugatot,
egy méterrel sem vagyunk közelebb.
És eltelt 50 esztendő.
Ezért a magunk programját kell és a magunk útját kell járni, tanulva a
nemzetközi tapasztalatokból,
de véglegesen magunk mögött kell hagyni a Kádár-korszakot, nem a baloldal
ellenében,
de azt látnunk kell, hogy a baloldal erre képtelen.
Hiszen ezt a posztkádári kort ők maguk hozták létre és üzemeltetik.
Elkeseredésre egészen biztosan nincsen ok, számtalan példa bizonyítja, hogy
igenis lehet sikeresen csinálni azt az elképzelést és világot, amit mi
magunk jónak látunk.
Az igaz, hogy a régi mondás szerint: az erdőből kifelé pont addig tart az
út, mint befelé.
Mi befelé mentünk jó negyven évet, kifelé sem lesz sokkal könnyebb a
dolgunk, csak végre egyszer elindulnánk kifelé.
Köszönöm a figyelmeteket!
JobbINFO Extra: http://jobbinfo.tvn.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: hatalomgyakorlás, tapasztalatokból, tömegkatasztrófa, magántulajdonban, vagyonvizsgálat, megfogalmaznunk, posztkádárizmus, milliméterekben, esélyegyenlőség, magántulajdonos, megemlékezéskor, rendőrségünktől, multinacionális, szocialistákhoz, sikerességében, rendszerváltás, felelősségével, szakértelemmel, megbocsátottak, magyarországra, bűncselekményt, legtragikusabb, átlagrendőrnél, külpolitikáját, előremenekülés, magyarországon, miniszterelnök, államellenesek, ellenségképben, deheroizálásra, megkönnyítette, szolgáltatásra, köztulajdonban, életegyenlőség, szakszervízben, tapasztalhatja, picit átalakította, beszédet mondjam, kicsit másról, kicsit kevésbé, másik beszéd, tükröt átkozd, képed ferde, kudarcot vallott, rendszerváltás legfontosabb, önbevallós írásában, posztkádári rendszerben, egész kádárista, rendszerváltásról gondolkozunk, posztkádári Magyarországon, országban olyan, első 56-os, Kósa Lajos, Tisztelt Elnök, Schmitt Pál, Európai Parlamentben, Tisztelt Kongresszus, Kornis Mihály, Kádár János, Terror Háza, Kendermag Egyesület, Európai Uniót, Egyesült Államok, JobbINFO Extra,
|
|
Offline
